ELSŐDLEGES ÉPÍTÉSI MUNKÁK OPERATŐRE

Ha szereted a kétkezi munkát, és gyorsan szeretnél elhelyezkedni, megbecsült és jól fizetett mester lenni – ez a szakma a megfelelő számodra.

Az alapvető építőipari munkákat végző szakmunkások képzése három évig tart, sok gyakorlati munkával – a szakmai gyakorlat első osztályban heti egy, másodikban heti két, harmadik osztályban pedig heti három napot vesz igénybe.
Az építőipari szakirányon a tanulók négy alapvető szakmát sajátíthatnak el, ezek pedig a következők: ács, vasbeton-szerelő , betonozó és kőműves.

A munkatechnológia elméleti része az osztályteremben valósul meg, a gyakorlati oktatás pedig duális oktatás keretében, építkezéseken.
Az említett építési munkákhoz szükséges képzés mellett a hallgatók különböző területekről szereznek ismereteket, mint a tervolvasás, az építőanyagok osztályozása, tárolása és szállítása, anyag- és árkalkulációk készítése és a munkamenet megszervezése.

Tanterv (szerb nyelven)