„HATÁRTALANUL” – EGYÜTTMŰKÖDÉS A KAPOSVÁRI ISKOLÁVAL

„HATÁRTALANUL” – EGYÜTTMŰKÖDÉS A KAPOSVÁRI ÉPÍTŐIPARI ISKOLÁVAL

A „Határtalanul“ elnevezésű pályázat keretében az idén is lehetővé vált a két iskola, a kaposvári Építő- és Faipari Iskola, valamint a Politechnikai Iskola közötti együttműködés.

Iskolánk tanulóinak egy csoportja (összesen 21 tanuló a tájépítő technikus, műépítész technikus és tetőfedő szakokról) 3 tanár kíséretében öt napot töltött Kaposváron, 2011. szeptember 21. és 25. között. E találkozó fő célja a kaposvári iskola udvari kerttervének elkészítése volt vegyes csapatokban. Ottlétünk alatt megismerkedtünk magával az iskolával is, de vendéglátóink emellett gazdag programot is biztosítottak számunkra, többek között:  Kaposvár nevezetességeinek megtekintése, emlékfa ültetés közösen, kirándulás Budapestre, valamint a Balatonhoz, Tihanyba, rendhagyó történelemóra és ősi magyar lovas-íjász bemutató, látogatás a szennai falumúzeumba, színházi előadás megtekintése, zenés est az iskolában . . .

Ugyanezen pályázat keretében a kaposvári iskola tanulóinak és tanárainak csoportja is látogatást tett iskolánkban. Ezen a második találkozónak, amely szintén 5 napos volt (2011. október 5-9.), tartós emléket állít a közösen felállított nyitott tanterem iskolánk udvarában. Szabadkai tartózkodásuk során a kaposvári vendégek, a közös munka mellett több más program keretében is barátkoztak iskolánk tanulóival, mint például a két iskola együttes, október 6-i műsora, fafaragó órák, zenés est, a „Bunjevačko kolo” néptánccsoportjának előadása, séta városunk központjában, valamint kirándulások: a Ludasi rezervátumba, Aracsra, Zomborba, Bácsra és Palicsra.