A szakközépiskolai oktatás 1975-ben bekövetkezett reformja nyomán a szabadkai Lazar Nešić Építészeti és Technológiai Iskolaközpont két egységre oszlott fel: általános középiskolára és a szakirányú középiskolára, és Lazar Nešić szakirányú oktatással és neveléssel foglalkozó iskolaként folytatja tevékenységét, két alapszervezettel:
1. építészeti és faipari szakirányú alapszervezettel
2. vegyészeti és technológiai szakirányú alapszervezettel
A szétválás alkalmával elhagyta a Maksim Gorkij utca 53. alatt levő épületét és a Matija Gubec utca 8-10. alá költözött.
1981-ben a két alapszervezet kivált és iskolánk külön szervezet formájában alakult meg, és a Községi Képviselő Testület 1981. november 13-ai határozata értelmében a November 18. Építőipari Középiskola nevet kapta.
A középiskolai oktatás átszervezése után 1983. szeptember 1-től valamint a középiskolai oktatás első és második szakaszának egységes iskolába való összeolvasztását követően, a November 18. Építőipari Középiskola az egykori gimnázium épületébe költözik a Petőfi Sándor utca 1. alá. Ekkor az építőipari és faipari szakon képeztük technikusokat és szakmunkásokat.
Az 1985/86-os tanévtől kezdődően iskolánkban nyomdaipari képzés indult.
A községi képviselőtestület döntése értelmében 1992. január 10-én iskolánk a mai épületébe költözött, a Maksim Gorkij utca 38. szám alá. Így bezárult a kör, vagyis az iskola visszaköltözött abba az épületbe, ahol 1945-ben megkezdte munkáját.
2002. április 26-án a Szerb Köztársaság kormányának határozatai értelmében tanintézetünk felvette a POLITECHNIKAI ISKOLA nevet.
Iskolánk fennálásának 6 évtizede alatt kb. 8500 tanuló fejezte be sikeresen képzését az építőipari és földmérői, kb. 2000 az erdészeti és famegmunkálási és ugyannyi a nyomdaipari szakon.