MEGKEZDŐDÖTT ISKOLÁNK VERSENYE AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA!

Ma kezdődött iskolánk új versenye, mely a Városunk története elnevezésű, kreatív műhelymunkák idei formája.

A már regisztrált versenyzők számára ITT olvashatóak az első lépések és az első heti feladatok leírása (1. és 2. feladat), melyeket e-mail-ben is megküldtünk.

Ezúton is jelentjük, hogy a jelentkezési időt meghosszabbítottuk 2018. március 8-ig, vagyis még lehet jelentkezni az első feladat ideje alatt. Az új jelentkezők a késés miatt nem lesznek hátrányban, azzal a feltétellel, hogy az első heti feladatokat időben le kell adniuk (március 8-ig). Bejelentkezési űrlap:

https://goo.gl/forms/zR2Za3pHxgKS2Pml2

A továbbjutó iskolák három legsikeresebb tanulója vesz majd részt április 26-án, a Politechnikai Iskolában megtartandó döntőben, ezért is javasolt, hogy egy-egy iskolának legalább három képviselője legyen.

A műhelymunkával kapcsolatos további információkat a következő telefonszámokon kaphatnak: 024/663-101 (az iskola titkársága) vagy 060/8554-080 (Arancsity Dancsa Gyöngyi, projekt koordinátor).