ISKOLALÁTOGATÁS ÉS KIRÁNDULÁS PAKSON

A szabadkai Politechnikai iskola GFT 2/10 osztályának 5 és az AT 3/2 osztály 2 tanulója, 2 kísérő tanár vezetésével, igazán emlékezetes és hasznos kirándulást tett Biritón a I. István Szakiskolában és Pakson. Látogatásunkra a Határtalanul elnevezésű program nyújtott lehetőséget amelynek kezdő lépéseit a magyaroszági iskola 2013. március végén, a Politechnikai iskolában tett látogatása valamint mozgássérült társaink lépcsőfeljárójának befejezése és fakerítéssel való beburkolása jelentette. Iskolánk tanulói 2013. április 15-18 között látogattak el Paksra ahol nagy szeretettel és gazdag programokkal vártak bennünket.

Megtekintettük az egykori mezőgazdasági birtok területére épült, korszerűen berendezett iskolát és betekintést kaptunk azon szakterületek munkájába amivel foglalkoznak. Vendéglátóinkkal közösen egy kis gyakorlati munkát is végeztünk. A két ország és iskoláink jószomszédi, valamint jóbaráti viszonyát azzal bizonyítottuk, hogy egy közös virágágyást építettünk amelybe országaink zászlóit virágkompozícióval raktuk ki. A közös sportolás, és  tapasztalatcsere mellett új barátokat ismertünk meg.

Ottlétünk nem hivatalos részében kísérők és vezetők jelenlétében megtekintettük a város nevezetes épületeit, a Makovecz Imre által tervezett templomot, sétáltunk a Duna parton, római kori maradványokat nézegettünk. A legemlékezetesebb viszont a paksi atomerőműben tett látogatás volt, melynek keretében egy bemutatóteremben, majd később múzeumában olyan érdekes dolgokat láttunk amelyeket nem felejthetünk el. Ezen úton is köszönjük házigazdáink szíves vendéglátását és mindazt a tartalmas programot amelyben részünk lehetett.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.